2024. augusztus 7-én átlépünk a MAJOM havába a kínai asztrológia szerint. Ahogy közeledik a nyár vége, az augusztus hónap különleges energiákat tartogat számunkra. Ebben a bejegyzésben szeretnék megosztani néhány tippet, hogy hogyan használhatod ki a legjobban az előttünk álló hetek lehetőségeit, és hogyan kerülheted el az esetleges csapdákat. Az augusztusi hónap főszereplője a víz elem lesz, amely erőteljes hatást gyakorol majd ránk, és jelentős befolyással bír az érzelmeinkre és életvitelünkre egyaránt…
1. Egyensúlyozz a szélsőségek között!
Az augusztusban uralkodó jang víz energia – amely az óceánhoz hasonlóan dinamikus és erőteljes – kettősséget hozhat az életünkbe.
Hajlamosak lehetünk túl sok mindent vállalni, ami végül kimerültséghez vezethet. Fontos, hogy figyeljünk a saját határainkra, és kerüljük a túlzott vállalásokat.
Ha döntést kell hoznunk lehet, hogy lelkesedésünkben fejest ugrunk gondolkodás nélkül, és később jövünk rá, hogy elsiklottunk fontos részletek felett, vagy… pont az ellenkezője is megtörténhet: addig analizáljuk a részleteket, míg elszalasztjuk a lehetőséget.
Az arany középutat megtalálni ebben az időszakban elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk és megőrizzük a belső békénket.

2. Érzelmi hullámvasút
A víz elemhez szorosan kapcsolódnak az érzelmek is.
Ebben a hónapban fokozottan érzelmesebbek lehetünk, ami érzelmi hullámvasútat eredményezhet: egyszerre érezhetjük magunkat lelkesnek és motiváltnak, majd hirtelen visszahúzódónak és kedvetlennek.
Légy tudatos ezekre az érzésekre, és próbáld meg megőrizni az érzelmi stabilitásodat. Ehhez a bejegyzés végén adok segítséget is.
3. Tartsd a határokat
A víz elem változékonysága miatt előfordulhat, hogy gyakrabban mondunk le találkozókat vagy halogatunk döntéseket.
Ahhoz, hogy Te ezt elkerüld, figyelj oda arra, hogy reális elvárásokat állíts magad elé, és ne vállalj többet, mint amennyit kényelmesen el tudsz végezni.
4. Kommunikációs kihívások
A kommunikáció ebben az időszakban különösen fontos lesz, különösen mivel a Merkúr retrográd mozgásban lesz augusztus nagy részében.
Ez a bolygóállás gyakran okozhat kommunikációs félreértéseket, így érdemes minden hivatalos ügyben alaposan átolvasni a szerződéseket, és magánéleti kérdésekben is törekedni a tiszta, egyértelmű kommunikációra.
Egy jó könyvajánlat is segíthet ebben: A szavak ablakok vagy falak című könyv rengeteg hasznos tanácsot nyújt a kommunikáció finomításához.
5. Mozgás és változás
A víz állandó mozgásban van, és ez a hónap arra ösztönözhet minket, hogy mi is több mozgást iktassunk be az életünkbe.
Legyen szó sportolásról, sétáról a természetben, vagy akár költözködésről, az augusztus kedvez ezeknek a tevékenységeknek. Ha van ilyen terved, most érdemes belevágni.
6. A „piszkos munkák” ideje
Az augusztusban jelenlévő fém elem segít abban, hogy könnyebben elvégezzük a piszkos munkákat, amelyekhez eddig nem volt kedvünk.
Nagytakarítás, lomtalanítás vagy garázs rendberakása… most jó alkalom nyílik arra, hogy ezeket is kipipáld a listádról.
7. Konfliktusokba beleállás
A keményebb hozzáállás most mindenki részéről jellemző lehet, ami konfliktusokat is generálhat.
Azonban ez a hatás segíthet abban is, hogy kiállj a saját érdekeidért. Ha eddig nehezedre esett szembeszállni a téged zavaró helyzetekkel, most lehet, hogy itt az ideje, hogy bátran fellépj ellenük.
Természetgyógyász Tanácsok: hogyan kezeld a hónap energiáit?
Relaxáció: A rendszeres relaxáció segít megtalálni a belső egyensúlyodat, különösen ebben a hullámzó időszakban. Próbálj meg napi szinten időt szánni a relaxációra, akár csak pár perc erejéig is. Ehhez ingyenes hanganyagokat ITT találsz.
Bach-virágterápia: Ha úgy érzed, hogy érzelmileg bizonytalan vagy, kétségek gyötörnek, a Bach-virágterápia Szikárka esszenciája segíthet visszanyerni a lelki stabilitásodat. Ha személyre szabott megoldásra van szükséged, fordulj hozzám bizalommal. Online és személyesen is van lehetőség megoldást találni.
🌸 A Bach virágterápiás tesztet itt találod: https://forms.gle/1MWvdAwep89438za7
Jóga: Ha kommunikációs nehézségek merülnek fel, az hosszú távon rossz hatással van a torokcsakránkra, és ezen keresztül a pajzsmirigyünkre. Ha problémákkal küzdesz ezen a területen, akkor szeretettel várlak augusztus 31-én délután egy pajzsmirigy-jóga workshopra.
🦋 PAJZSMIRIGY jóga workshop: https://www.facebook.com/share/kpnWTf3QEYSc2R68/
☯️ Ez az általános érvényű előrejelzés útmutatást adhat, ugyanakkor nem helyettesíti a személyes konzultációt.
💥 Ha szeretnél még konkrétabb, személyesebb segítséget kapni, akkor mindenképpen jelentkezz be egy konzultációra.
Email: hello@balazstunde.com Telefon: +3630 / 175-71-72
Összefoglalásul:
Az augusztus a változások és kihívások hónapja, de ha tudatosan készülsz rá, és figyelsz az egyensúlyodra, kihozhatod belőle a legtöbbet. Ne felejts el időt szánni magadra, a pihenésre és feltöltődésre, hogy a nyár utolsó heteit békességben és harmóniában élvezhesd.
Ha bármilyen kérdésed van, vagy személyes tanácsadásra van szükséged, keress bátran!
Több információra lenne szükséged, hogy hogyan is működik az asztrológiai a konzultáció?
Megtalálod itt: https://balazstunde.com/hogyan-zajlik-egy-konzultacio/
Kívánom, hogy legyen kiegyensúlyozott és hatékony az augusztusod!
Szeretettel: Tündi 💚
bátran jELENTKEZZ BE A HELLO@BALAZSTUNDE.COM EMAIL CÍMEN,
VAGY MESSENGEREN.
Köszönet a fotókért a Canva-nak.
