Ha természetgyógyászhoz megyünk, javasolt a smink mellőzése, és jó ha körömlakk sincs a kezünkön. (Ezek a dolgok férfiaknál kevéssé szoktak gondot okozni. 🙂 ) A hölgyeket viszont arra kérem, hogy azon a napon lehetőleg jelenjenek meg természetes mivoltukban. A természetgyógyásznak ugyanis nincs röntgengépe, sem CT-je, sem MR-je. Amit lát, abból tud következtetéseket levonni.
Már előre el szoktam kérni a születési adatokat. Ez azért fontos, mert a horoszkópból is látszik sokszor, hogy mely elemek vannak túlsúlyban vagy melyek hiányoznak. Ezt még a találkozónk előtt meg tudom nézni.
Amikor találkozunk a testtartás, a testalkat, a viselkedés, az arcszín és az arc formája, a haj, a körmök állapota az, amely árulkodik anélkül, hogy még bármit is kérdeztem volna.
A beszélgetés során végigvesszük a szokásaidat, legyen szó táplálkozásról, életmódról, illetve az életkörülményeidet is. Az állapotfelmérés során nagyon fontos, hogy az embert, mint EGÉSZ-et vesszük figyelembe, nem csak bizonyos tünetekre koncentrálunk. A cél a testi-lelki egészség helyreállítása, és ezáltal a szervezet öngyógyító mechanizmusainak beindítása.
Fontosnak tartom, hogy olyan gyógymódot találjunk, amely számodra is teljesen elfogadható, a mindennapi életedbe be tudod illeszteni, és hiszel benne, hogy működni fog. Mert az elején szükség van hitre, mikor kipróbálunk egy-egy alternatív gyógymódot, de később már jönnek a saját tapasztalatok. És ezt tartom a legfontosabbnak. Ha megvan a saját tapasztalatunk, akkor már mondhat bárki bármit, mi tudjuk, hogy számunkra mi a működőképes. És itt egy másik nagyon fontos dologra hívnám fel a figyelmet: ami a szomszédasszonynak segített és jó volt, nem biztos, hogy nekünk is használni fog. Mert ahány ember, annyiféle. A testtípusunk, lelki alkatunk határozza meg, hogy számunkra mik a kedvező ételek, gyógynövények, mozgásformák, életviteli tanácsok. Azzal, hogy valaki eljön hozzám egy tanácsadásra, új információkat szerez saját magáról.
A kínai orvoslás és kínai asztrológia közös alapja a jin és a jang, illetve a kínai öt elem tana. Találtam egy céget, az ENERGY-t, akiknek a táplálékkiegészítői és élelmiszerei ugyanazon filozófiai elven készülnek. Céljuk, hogy az öt elemen keresztül testi-lelki egyensúlyba hozzák az embert. Gyógynövények, kristályok, természetes anyagok kivonataiból készült sűrítmények, így többfajta terápiás módszert egyesítenek egy-egy termékben. Ráadásul személyes horoszkóphoz illeszkedően lehetséges a szerválasztás. Amennyiben igényled, a terápia történhet ENERGY termékekre épülve.
Az összes kérdésedre választ kapsz, hiszen itt van idő a beszélgetésre.
Fontosnak tartom még kiemelni, hogy a természetgyógyászat az akadémikus orvoslás kiegészítője. Tehát, megkérdezem ugyan, hogy milyen gyógyszereket szedsz, de nem teszek javaslatot sem az elhagyásukra, sem a csökkentésükre. Később elképzelhető, hogy a természetes gyógymódok hatására, ahogy javul az állapotod, bizonyos gyógyszerek mellőzhetőek vagy csökkenthetőek lesznek, de ezt a kezelőorvos kompetenciája eldönteni.