Mit hoz 2026 áprilisa, a Sárkány hava? Kínai asztrológiai előrejelzés

A Ló évében a Jang Víz, Sárkány hónap indulásának pontos időpontja: 2026-04-04 20:40

1. Mozgásba lendül az életünk

A Jang Vízhez a kínai asztrológiában az óceán képe társul: a folyamatos mozgás. A felszín lehet, hogy időnként nyugodt, de a mélyben erőteljes áramlatok dolgoznak.

Ez a hónap is ilyen – akkor is megmozgat bennünket az energiája, ha eddig inkább „punnyadtunk”.

Jó eséllyel most kezdünk bele egy új – vagy korábban félbehagyott – sportba, mozgásformába. Nehéz lesz egy helyben maradni, szó szerint és átvitt értelemben is.

Az időszak kifejezetten kedvez a költözéseknek, helyváltoztatásnak.

2. Nagy lendület, túl sok vállalás veszélye

Erős energiát és hatalmas lendületet kapunk: amit a fejünkbe veszünk, azt most könnyebben meg is valósítjuk.

A csapda ott lehet, hogy túl sok mindent akarunk egyszerre elintézni.
Hajlamosak lehetünk túltervezni, miközben alábecsüljük a feladatok időigényét.

Érdemes ezt tudatosan korrigálni: hagyjunk extra időt egy-egy teendőre, és tervezzünk be több szünetet is.

3. Hullámzás és kettősség – az arany középút keresése

A hónap energiáját erős kettősség jellemzi, akárcsak az óceán ár-apálya.

Ez több területen is megmutatkozhat: egyik nap lelkesedünk valamiért, máskor már azt sem értjük, miért vágtunk bele.

Hullámzó lehet a kedvünk és a hangulatunk.

Ezért különösen fontos, hogy mindenben keressük az arany középutat.

Amikor elragad a lelkesedés, érdemes egy kicsit visszafogni magunkat.

A kettősség megjelenhet a hirtelen, meggondolatlan döntésekben és a túlanalizálásban is. Szerezzünk be elegendő információt, de ne vesszünk el a részletekben – végül döntsünk.

4. Konfliktusok és túlzó reakciók kezelése

Előfordulhatnak konfliktusok, amelyeket hajlamosak lehetünk túlreagálni.
Ha olyan gondolatok jelennek meg, mint „soha–mindig”, „senki–mindenki”, „semmit–mindent”, az jó jelzés arra, hogy épp szélsőségesen gondolkodunk.

Ilyenkor kulcsfontosságú, hogy ne reagáljunk azonnal. Nyerjünk egy kis időt: ha lehet, aludjunk rá egyet, vagy menjünk el sétálni. Ha csak öt percet tudunk nyerni, az is elég.

Tegyük fel a kérdést: vajon öt év múlva mekkora súlya lesz ennek a most hatalmasnak tűnő konfliktusnak? Nagy valószínűséggel semekkora. Nincs akkora gond, mint amilyennek elsőre látszik.

5. Érzelmi egyensúly – kevesebb több

Az érzelmeink kordában tartása ebben a hónapban kulcsfontosságú.

Ebben nagy segítség lehet a jógából ismert váltott orrlyukú légzés, a meditáció vagy a relaxáció.
Nem szükséges órákat gyakorolni – a lényeg a napi, rendszeres „kikapcsolódás”.

Már napi 5 perc is tökéletesen elegendő ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat.

Idézet erre az időszakra

„A bölcs ember nem törekszik a szélsőségekre, hanem az egyensúlyt keresi. Az erény az arany középútban rejlik.” – Arisztotelész

Bach virágterápia

Ebben az időszakban, amikor a Jang Víz energiája intenzív belső munkára és érzelmi egyensúlyra ösztönöz, az alábbi Bach-virágesszenciák különösen hasznosak lehetnek:

1. Békaliliom
Segít az érzelmi visszahúzódás kezelésében, és támogatja, hogy másokkal harmonikus kapcsolatot alakítsunk ki. Ha túlzottan izolálódunk, ez az esszencia segít megnyitni szívünket, és fenntartani az egyensúlyt a társas kapcsolatok és az egyedüllét között.

2. Szikárka
Finoman támogatja az érzelmi stabilitásunkat, hogy egyensúlyban tudjunk maradni, és a belső bizonytalanságokat határozott lépésekké alakíthassuk. Támogat abban, hogy magabiztosabban hozzunk döntéseket – legyen szó a mindennapi kérdésekről vagy nagyobb élethelyzetekről.

3. Nebáncsvirág
Segít a türelmetlenség és a kapkodás kezelésében, amely jellemző lehet a Jang Víz energiájában. Támogatja, hogy megértőbbek legyünk önmagunkkal és másokkal szemben, és megtanít, hogyan haladjunk lépésről lépésre a céljaink felé.

Hogyan használjuk ezeket?

  • A kiválasztott esszenciákat egyenként vagy kombinálva is használhatjuk.
  • 2-4 csepp a választott eszenciából egy pohár vízbe, és a nap folyamán többször kortyolgatva fogyasszuk.
  • Az esszenciákat lehet kombinálni, akár mind a hármat, vagy többet is egy keverékbe tenni. 
  • Alternatívaként készíthetünk személyes keveréket is. Itt találsz egy online tesztet, ami segít feltérképezni Téged most épp melyik esszencia támogatna leginkább:

https://forms.gle/nffpEzJuV4umsrQ78

Ha segítségre van szükséged írj a hello@balazstunde.com email címre nekem.

Ezek az eszenciák segítenek, hogy jobban kihasználd a Jang Víz, Sárkány időszak pozitív energiáit, miközben kiegyensúlyozzák az érzelmi kihívásokat. 

Ajánlott mantra erre a hónapra

A mantra egy rövid, ismétlődő hang vagy mondat, amely segít lecsendesíteni az elmét és fókuszt adni a figyelemnek. Hallgathatod csendben, ismételheted magadban, vagy énekelheted halkan vagy hangosan – nincs „jó” vagy „rossz” módja, mindig azt válaszd, ami természetes számodra. A lényeg nem a forma, hanem a jelenlét: ha a figyelmed visszatér a hangra, a mantra már hat.

Erre a hónapra a következő mantrát ajánlom hallgatni/énekelni… A cikk további része előfizetői tartalom.

Ha az ajánlott jógagyakorlatra, mantrára is kíváncsi vagy és nincs előfizetésed, ezen a linken tudsz hozzáférést vásárolni:

balazstunde.com/kk/


 

5 fontos útravaló a Jang Víz, Sárkány havára

1. Engedjük, hogy az energia mozgásba hozzon, de tudatosan válasszuk meg az irányt, amerre haladunk.

2. Ne vállaljunk túl sokat egyszerre – hagyjunk időt, teret és szüneteket a feladataink között.

3. Keressük az arany középutat a lelkesedés és a visszafogottság, a gyors döntés és az átgondoltság között.

4. Konfliktushelyzetekben nyerjünk időt, és ne az első érzelmi hullámra reagáljunk.

5. Ápoljuk tudatosan a belső egyensúlyt, akár napi néhány perc csenddel, légzéssel vagy relaxációval.

Tetszett a bejegyzés? Szeretnéd előre látni a többi hónapban mi vár ránk?
Most még megveheted a havi előrejelzéseket előre a LÓ ÉVÉRE, 2027. február 3-ig.

Kattints ide a részletekért: https://balazstunde.com/kk/

💥 Ha szeretnél még konkrétabb, személyesebb segítséget kapni, akkor mindenképpen jelentkezz be egy konzultációra.

Email: hello@balazstunde.com Telefon: +3630 / 175-71-72

Több információra lenne szükséged, hogy hogyan is működik az asztrológiai a konzultáció?
Megtalálod itt: https://balazstunde.com/hogyan-zajlik-egy-konzultacio/

Köszönöm a figyelmedet!

Ez a bejegyzés azért születettt, hogy…
„Mindig tudd, honnan fúj a szél.” 
Szeretettel: Tündi 💚

Balázs Tünde – Természetgyógyász, Asztrológus, Jógaoktató, Coach, Kommunikációs tréner

Köszönet a fotókért a Canva-nak.

Leave a Reply

Discover more from Balázs Tünde

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close