Általában az asztrológiáról

BaziÉvezredek óta folyik a vita arról, vajon az ember sorsa előre meghatározott, vagy létezik szabad akarat, és a sorsunkat mi irányítjuk? Az asztrológia szerint van egyfajta determináció a születésünkkor: vannak életfeladataink, amiket meg kell tapasztalnunk és meg kell oldanunk. Ugyanakkor van szabad akaratunk is.
Ahhoz hasonlatos, mintha az előre meghatározott részei az életünknek városok lennének, ahova mindenképp el kell jutnunk, de két város között az utat szabadon választhatjuk meg.
Ha nagyon letérünk az optimális életútról, figyelmeztetéseket kapunk, amik igen változatosak lehetnek. Először kedves, lágy formában, mint megérzések, sugallatok, véletlenek. Majd, ha ezek hatástalannak bizonyulnak, akkor egyre erősebb jelzések érkeznek. Minél jobban letérünk az utunkról, az Élet annál erőteljesebb módon próbál a helyes irányba visszaterelni.

Egy másik fontos aspektusa az életünknek, hogy bizonyos helyzeteket hogyan élünk meg. Azaz, a fenti példánál maradva: egy-egy városban hogyan érezzük magunkat? Például ha az élet úgy hozza, hogy Novoszibirszkbe kell jutnunk, akkor hosszú távon nem fogjuk tudni elkerülni, hogy oda ne jussunk valahogy. Ha viszont tudatosak vagyunk, és észleljük, hogy Szibéria felé sodor az élet, akkor fel tudunk készülni: viszünk magunkkal meleg ruhát, erősítjük az immunrendszerünket, és lelkiekben is készülünk a hidegre.

Ily módon, aki tudatos, magas szinten éli meg az eseményeket, hallgat a megérzéseire és készül a reá váró feladatokra. Aki alacsony szinten éli az életét, az sodródik, szenved, másokat hibáztat, megbetegszik vagy esetleg baleset éri.

Ha úgy érzed nem az optimális úton halad az életed, és szívesen kapnál egy kis segítséget, hogy megtaláld a helyes irányt, várlak szeretettel egy személyes horoszkóp elemzésre.

A következőkre tudunk választ találni:

-Mik az erősségeid, amiket érdemes fejleszteni? Mik a gyengeségeid, amikre érdemes odafigyelni?
-Milyen tanulási feladatokat hoztál Magaddal az életre?
-Mik a jelenlegi életed nehézségei, betegségei mögött megbúvó okok?
-Milyen jellegű hivatást érdemes választanod, mivel érdemes foglalkoznod?
-Mikor fontos döntés előtt állsz, pl. változtass-e munkahelyet? Költözz-e másik városba, vagy külföldre?
-Mikor támogatott a gyermekvállalás?
-Általában véve milyen irányba haladva kapsz “hátszelet”, támogatást?
-Személyre szabott éves előrejelzés készítésére is lehetőség van

Ha nehézségeid, betegségeid vannak, fel tudjuk tárni a lelki okokat, és természetgyógyász eszközökkel támogatni tudlak, hogy meglépd a szükséges lépéseket, hogy életed kedvezőbb irányt vehessen.

%d blogger ezt szereti:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close