fbpx

2022 június a Ló hava – kínai asztrológiai előrejelzés

A szokások ideje


2022. június 5-én átléptünk a Ló havába a kínai asztrológia szerint. Ebben a bejegyzésben az általános, mindenkit érintő hatások közül szeretnék néhányat kiemelni.
Lássuk hát, milyen lehetőségeket hoz és milyen csapdákat rejt ez a hónap…

2022 június a Ló hava a kínai asztrológia szerint
2022 június a Ló hava a kínai asztrológia szerint

1️⃣ Dinamikus hónap vár ránk, tele leszünk energiával: öröm, lelkesedés, barátok, bulik, romantika a köbön – a Tűz elem dominanciája miatt sok nyugalomra ne számítsunk 🙂
2️⃣ Az esetleges problémákat most felnagyítva érzékeljük – konfliktusok várhatóan lesznek, de ne aggódjunk, nagyobbnak tűnnek, mint amekkorák valójában
3️⃣ Szokásaink jelentősége megnő – biztonságot nyújtanak, ugyanakkor hajlamosak leszünk ugyanúgy oldani meg a problémáinkat mint eddig – akkor is, ha az nem működött eddig sem…
4️⃣ Ki mint vet, úgy arat – hát ez lehet nagyon kellemes és nagyon kellemetlen is (visszatér a karma kereke, azt kapjuk, amit másnak kívántunk)
5️⃣ Nyitottabbá válunk az alternatív gyógymódokra – és megérkezhet életünkbe az a tanító, aki segít fejlődésünk következő szintjére lépni

+ 1️⃣ Erre a hónapra a Bach virágterápiás esszenciák közül a Vadgesztenyerügyet ajánlom, ami segít kilépni a berögzült rossz mintázatainkból és tanulni saját hibáinkból

1. Tüzes energiák dolgoznak bennünk

A kínai metafizikában a TŰZ elemhez a kiteljesedés, az öröm, vidámság, lelkesedés kapcsolódik. 2022 júniusában ez az elem dominálja a hónapunkat. Kedvez a baráti találkozóknak, romantikus kapcsolatok kialakulásának és elmélyülésének.

Mindannyian nyitottabbak, barátságosabbak leszünk. Könnyebben ismerkedünk, megnő az igényünk a társasági életre.

Optimistábbak is leszünk. Ez nem azt jelenti, hogy nehézségek nem lesznek, inkább azt, hogy könnyebben túl tudunk lendülni rajtuk.

2. “a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki”

“Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, megfelelő megküzdés az, amire törekednünk érdemes.” – Popper Péter idézetét azért hoztam ide, mert várható néhány konfliktus ebben a hónapban. Talán több is, mint az átlag.

A könnyebb megoldás kulcsa két dologban rejtőzik:

  1. Tudatosítsuk magunkban, hogy olyan időszakban vagyunk, amikor a konfliktus elsőre nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában. Ha kicsit a dolgok mélyére nézünk, kiderülhet, hogy valójában nincs is semmi gond.
  2. Nyerjünk időt. Ha feszültté válunk ne reagáljunk azonnal. Vegyünk néhány mély lélegzetet, menjünk el sétálni, vagy aludjunk rá egyet- attól függően az adott szituációba mi fér bele. Kérjünk időt, mert kis idő elteltével már másképp fogjuk látni a dolgokat.

3. Fókuszban a szokások

Júniusban a szokásaink rabjai leszünk. Akár jók, akár rosszak. Biztonságot nyújtanak, kapaszkodót a mindennapi létben. Ez most a problémáink megoldására is igaz. Hajlamosak lehetünk ugyanúgy nekifutni a megoldásnak, sajnos akkor is, ha az korábban sem működött. Sikerünk kulcsa tehát, hogy próbáljunk ki új módszereket, zökkentsük ki magunkat a megszokott kerékvágásból.

Általánosságban is igaz, hogy a szokásaink alakítják az életmódunkat, az életmódunk pedig a jellemünket. Ha tehát fejleszteni szeretnénk magunkat, érdemes a negatív szokásainkon változtatni.

Egy rossz szokás megszüntetése pedig mindig könnyebb úgy, hogy egy másik, jobb szokással helyettesítjük. Persze támogathatjuk is a változtatást, például a Bach virágterápia segítségével. Erről a bejegyzés végén írok.

4. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten

Amilyen a mosdó, olyan a törülköző. Ki mint vet, úgy arat. Folytassam? Nyilván nem szükséges.

Nagyon sok szólásunk van arra vonatkozóan, hogy azt várhatjuk vissza másoktól, amit mi magunk is tettünk, kívántunk.

A Ló havát változó, hogy ki hogyan éli meg…van, akinek kellemes élményekkel teli, kedves emberek veszik körül, teljesülnek a vágyai… és lesz olyan is, akit folyton kellemetlenségek érnek, nem abba az irányba halad az élete, amibe szeretné, esetleg még olyan érzése is lehet, mintha elátkozta volna valaki. Júniusban ugyanis elsősorban a kívánságok szintjén kapjuk vissza azt, amit mi kívántunk másoknak.

Ha nehézségeink vannak tudatosíthatjuk magunkban, hogy a jelenünk a múltbeli cselekedeteink következménye. A múltat megváltoztatni nem lehet. A hatás-ellenhatás értelmében most a következményeket viseljük.

Amire viszont hatásunk van, az a jelen pillanat. Hozhatunk egy elhatározást, hogy mostantól kezdve nem viselkedünk úgy, ahogy mi sem szeretnénk, ha velünk viselkednének.

A nehézségek túléléséhez segítséget nyújt az őszinte felelősségvállalás, és akár meditálhatunk is. Ebben a konstellációban a Ho’oponoponó meditációt szoktam javasolni gyakorolni. Ekkor négy rövid frázist ismételgetünk magunkban, addig, ameddig csak jól esik:

Ho’oponoponó meditáció
Ho’oponoponó meditáció

5. Jöhet a guru, a tanító, a mester

Hallottad már a mondást?

Ha kész a tanítvány, megjelenik a mester.

Ez az az időszak, amikor számíthatsz rá, hogy megjelenik valaki, aki életed egy területén minőségi változást segít megugrani.

Én épp egy ilyen időszakban találkoztam a kínai asztrológiával, és mesteremmel Nagy Melindával.
Melinda nem csak azzal emelt magasabb szintre, hogy megtanította nekünk az asztrológia tananyagot, hanem számos jógagyakorlatot is átadott, köztük mantrákat, amik a nehézségeken segítettek átkelni, vagy még inkább felülemelkedni. Kívánom Neked, hogy jelenjen meg hasonló kaliberű tanító az életedben, mint amilyen nekem kedves mesterem, Melinda volt!

+1. Bach virágterápia: Vadgesztenyerügy a tanulás virága

Ahogy a harmadik pontban írtam, júniusban a szokásaink veszik át a hatalmat. Ha Neked is van olyan szokásod, amitől szeretnél már megszabadulni, vagy az alábbi állítások közül igaz Rád valamelyik:

  • Hiába tudod, hogy valami nem jó Neked, mégis újra és újra csinálod,
  • Szinte mindig ugyanazokkal a nehézségekkel kerülsz szembe, ugyanazokkal az emberekkel van konfliktusod
  • Szerelmi életben: ugyanabba a típusba leszel szerelmes (hiába tudod, hogy nem lesz jó vége)
  • Nehezen tudsz egy dologra koncentrálni, az elméd túl izgatott és nyugtalan
  • Nincs időd feldolgozni a tanultakat, folyamatosan jönnek az új információk
  • Van, hogy nem tudsz igazán odafigyelni a másik emberre, elkalandoznak a gondolataid
  • Gyakran előreszaladnak a gondolataid, (azért nem figyelsz, mert már azon gondolkodsz, hogy mi lesz később)
  • Túl sok mindennel akarsz foglalkozni, nem tudsz elmélyülni szinte semmiben
  • Gyors vagy, bár néha kapkodsz
  • Mindig rohansz valahova
  • Érzelmeid, hirtelen ötleteid vezérelnek
  • Tanulási nehézségeid vannak az iskolában
  • Diszlexiás vagy diszgráfiás vagy

akkor a Bach virágterápiából a Vadgesztenyerügy esszenciája segít Neked.

Hatására képes vagy a valóban fontos dolgokra koncentrálni. Folyamatosan gyarapítod tudásodat, és hagysz időt magadnak az élmények feldolgozására. Meglátod az összefüggéseket, levonod a megfelelő következtetéseket. Tanulsz a saját hibáidból, sőt a másokéból is.

Bach virágterápia - Vadgesztenyerügy a tanulás virága
Bach virágterápia – Vadgesztenyerügy, a tanulás virága

A legtöbb esetben a Bach virágterápiában több esszenciából álló keveréket szoktunk alkalmazni. Ha kíváncsi vagy, hogy Neked mely esszenciák lehetnének a segítségedre

Töltsd ki az online virágválasztó tesztet itt

Bővebben a Bach virágterápiáról pedig itt olvashatsz:
https://balazstunde.com/bach-viragterapia/

Összefoglalásul:
Júniusban, a Ló havában, megnő az igényünk a társasági életre, bulikra, és könnyebben megy az ismerkedés.
Habár várhatóak konfliktusok, a jó hír, hogy valójában nem olyan drámaiak, mint amilyennek első látásra tűnnek. Egy kis higgadtsággal, időnyeréssel könnyedén felülkerekedhetünk rajtuk.
Szokásaink, rutinjaink fontossága megnő. Ha negatív szokásainkon változtatni szeretnénk a Vadgesztenyerügy esszenciája segít a Bach virágterápiából.
“Aratásban” vagyunk: amit másoknak kívántunk azt kapjuk most vissza.
Problémáink megoldására most az alternatív gyógymódokban lelhetünk. Ehhez lehet, hogy meg is érkezik egy olyan tanító életünkbe, aki segít szintet lépni.

Váljék hasznotokra ez az útmutató!

Szeretettel: Tünde 💚

Ez az általános érvényű előrejelzés útmutatást adhat, ugyanakkor nem helyettesíti a személyes konzultációt. Ha úgy érzed, hogy szeretnél jobban elmélyedni az önismeretben, és többet megtudni a saját horoszkópodról, várlak szeretettel személyesen vagy online konzultációra.

Jelentkezz be a hello@balazstunde.com email címen, telefonon (+36 30 175 7172) vagy messengeren.
További részletek érdekelnek? Kattints IDE.

Köszönet a fotókért a Canva-nak, Pixabay-nek és az Unsplash-nek.

%d bloggers like this:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close