Közeledik a Tigris, búcsúzik a Bivaly
A kínai asztrológia szerint január 5-én átlépünk a BIVALY havába, ami az utolsó hónap lesz a Bivaly évében. Ebben a bejegyzésben az általános, mindenkit érintő hatások közül szeretnék néhányat kiemelni.
Lássuk hát, milyen lehetőségeket hoz és milyen csapdákat rejt ez a hónap…

1️⃣ A Bivaly éve a Bivaly havával ér véget, ami azt jelenti, hogy 2021 energiái most kulminálnak
2️⃣ Januárban a 100% a minimum elvárás, magunkkal és másokkal szemben is, hacsak…
3️⃣ Különösen jól esnek a dicsérő szavak, nekünk is és másoknak is – bánjunk velük bőkezűen
4️⃣ Visszaszállnak fejünkre a jókívánságaink – de sajnos a rosszak is – mit tegyünk, ha ezt érezzük?
5️⃣ A lezárások időszaka lesz a január, mert februárban indul a kínai új év: a Tigris éve, ami jól megmozgat bennünket…
+ 1️⃣ Erre a hónapra a Bach virágterápiás esszenciák közül a Bükkfát ajánlom, ami segít, hogy toleránsabbak legyünk saját magunkkal és másokkal szemben is
1. A Bivaly éve a tetőfokára hág
Egy utolsó lökettel búcsúzik tőlünk a Bivaly éve. Bármit éltünk meg 2021-ben, az most felerősödik – egy hónapra. Ez persze a kellemes és a kellemetlen dolgokra is igaz.
Mielőtt megérkezik a Tigris éve februárban a kirobbanó új energiákkal, előtte még a Fém Bivaly “lecsupaszítja” rólunk, ami már nem odavaló.
Igen, ez azt is jelenti, hogy
bizonyos dolgokat, helyzeteket és személyeket el kell engednünk az életünkből.
Helyet csinálni az újnak.
Itt az ideje lezárni és megemészteni dolgokat, hogy be tudjuk fogadni a “frisset”.
2. Amikor a 99% nem tűnik elég jónak…
Vannak időszakok, amikor mindannyiunk számára fontosabb egy kicsit a külső megjelenés: legyen szó akár a ruházatunkról, akár a lakásunkról, környezetünkről, vagy éppen a munkánkról. Ilyenkor automatikusan szépítgető üzemmódba kapcsolunk. Felerősödik a kreativitásunk, szívesen tervezgetünk. A tökéletességre törekszünk, legyen szó akár tudásunkról, akár munkánkról.
Ha viszont nem vagyunk tudatosak, ez a maximumra törekvés rengeteg időt és energiát el tud vinni az életünkből. Ha azt érezzük, hogy átestünk a ló túloldalára, akkor az egyensúly megtalálásához a Pareto elvet ajánlom alkalmazni, ami azt mondja, hogy a befektetett energiánk 20%-a hozza az eredményeink 80%-át.
Gyakorlatban ez mit jelent? Például ezt a cikket ha 2 óra alatt megírom, akkor lehet, hogy 10 emberből 8-nak tetszik. Ha szánok rá, még 8 órát, hogy színesebb legyen, idézeteket és képeket gyűjtök, bővebben kifejtem az egyes részeket, akkor lehet, hogy 10-ből 10-nek tetszeni fog, csak az a kérdés, van-e erre plusz 8 órám?
Szóval ez tényleg egyéni, mert ha van időd, energiád, akkor hajrá, élvezd, és cizelláld a dolgaidat – ennek most van itt az ideje. 🙂
3. Dicsérj nyilvánosan – kritizálj négyszemközt!
Mivel amúgy is a tökéletességre törekszünk, különösen rosszul esnek a bíráló szavak. A dicséret viszont balzsam a lelkünknek. Ne felejtsük el, hogy most a többiek is így éreznek. Szóval, ha azt akarjuk, hogy jó kedélyű emberek vegyenek minket körül, akkor bánjunk bőkezűen a dicséretekkel.
Ha valóban nagy hatást szeretnénk elérni, akkor igyekezzünk konkrétumokat megfogalmazni, hogy mi tetszik nekünk. Például ahelyett, hogy “De szép ez a ruha” hatásosabb a bók, ha azt mondjuk, hogy “Csodásan áll rajtad az a kék ruha, passzol a szemed színéhez”.
A másik fogás, ami a dicséret hatásfokát megsokszorozza, ha ezt nyilvánosan tesszük.
A kritikát viszont mi is, mások is rosszul viseljük. Ezért azt javaslom, ha tudjuk, halasszuk el egy pár héttel az ilyen jellegű beszélgetéseket. Ha ez nem lehetséges, akkor viszont “csomagoljuk” pozitív állítások közé – így könnyebben befogadhatóvá válik. Pszichológiai kutatások bizonyították, hogy 3 pozitív állítás képes ellensúlyozni egy negatívat. Ugyanakkor, ha közelállótól kapjuk, akkor érzékenyebbek vagyunk: minimum 7 dolog tudja csak kioltani a kritika hatását.
Az arányokat 11:1-ig fokozhatjuk, onnantól kezdve viszont már hízelgésnek tűnik. 🙂
És persze ezt mondani sem kell: minden körülmények között tartózkodjunk a nyilvános kritizálástól.
4. Amilyen az adjonisten, olyan fogadjisten
Bizony vannak időszakok, amikor erőteljesebben érezzük korábbi tetteink hatásait. 2022 január tipikusan ilyen hónap lesz, méghozzá a kívánságaink szintjén történik “aratás”.
Ha jót kívántunk másoknak, pozitív gondolatokkal viseltettünk feléjük, akkor ezt fogjuk visszakapni. Következésképpen egy kellemes hónapnak nézünk elébe.
Ha viszont előfordult, hogy magunkban valami rosszat kívántunk másnak, akkor sajnos ezt tapasztaljuk meg. Ha úgy érzed elakadtál, nehezen mennek a dolgaid, nehézségekbe ütközöl, sok konfliktusod van, akkor ennek oka lehet a múltban rejlik. Próbálj visszaemlékezni, volt-e valaki, akinek nem éppen a legjobbakat kívántad? 😞
A megoldás a felelősségvállalás. Azért kapjuk vissza azt, amit korábban tettünk, hogy megtapasztaljuk milyen a másik oldalon lenni. Elgondolkodhatunk rajta, csináljuk-e még ugyanezt a jövőben?
A kellemetlen hatást csökkenti, ha a felelősségvállaláson túl bocsánatot kérünk az érintett féltől. Valójában nem kell személyesen megtenni, (néha nem is lehet), elég ha szeretettel és őszinte megbánással gondolunk rá. Ebben segít például a Ho’oponoponó meditáció, amiről korábban is írtam már. Ekkor négy rövid frázist ismételgetünk magunkban, addig, ameddig csak jól esik.

5. Zárjuk a Bivaly évét, helyet csinálunk a Tigrisnek
Most még egy utolsó erős löketet kapunk, hogy leválasszuk magunkról azokat a helyzeteke, embereket, akiknek nincs helye az életünkben. Könnyebben kilépünk méltatlan helyzetekből, és jobban ki tudunk állni magunkért.
2022 februárban indul a Víz Tigris éve, kirobbanó új energiákkal. Most van ideje annak, hogy helyet, teret csináljunk az új dolgoknak, embereknek, vagy épp megszabaduljunk a feleslegtől, hogy ne hátráltasson bennünket ha mozdulnunk kell.
Mert mozdulni fogunk, az egészen biztos. Hogy ki milyen irányba, az egyéni. De hogy senki nem marad a helyén, az általános.
+1. Bach virágterápia: Bükkfa – a tolerancia virága
Ahogy említettem, a Bivaly havában mindannyian hajlamosak leszünk túlzottan kritikusak lenni magunkkal, és másokkal szemben is.
Ha úgy érzed, hogy
- mások hibáit nehezen tolerálod, emiatt néha lelkiismeret-furdallásod van,
- a kapott kritikát nehezen viseled
- a hibákat valahogy mindig kiszúrod
- magas követelményszintet állítasz, csak az marad melletted hosszú távon, aki képes alkalmazkodni
- kicsit elszigeteltnek érzem magad
- vannak dolgok, amiket nehezen emésztesz meg,
akkor a Bach virágterápiából a Bükkfa esszenciája segít Neked.

A legtöbb esetben a Bach virágterápiában több esszenciából álló keveréket szoktunk alkalmazni. Ha kíváncsi vagy, hogy Neked mely esszenciák lehetnének a segítségedre
Töltsd ki az online virágválasztó tesztet itt
Bővebben a Bach virágterápiáról pedig itt olvashatsz:
https://balazstunde.com/bach-viragterapia/
Összefoglalásul:
a 2021-es év energiái 2022 januárjában csúcsosodnak ki, ami eddig hatással volt ránk, most felerősödik.
Mindannyian törekszünk a maximumot nyújtani, ezért különösen jól esik, ha értékelik erőfeszítésinket, és különösen rosszul, ha kritizálnak.
Szépítgetjük magunkat, a környezetünket, kreatív ötleteink támadnak, különleges megoldásokat találunk.
Korábbi kívánságaink most visszaszállnak a fejünkre: akár jók, akár rosszak voltak.
A Fém Bivaly energiái mielőtt átadják a helyüket a Tigris energiájának, még leválasztják rólunk a kinőtt kapcsolatokat, méltatlan helyzeteket, felesleges dolgokat.
Váljék hasznotokra ez az útmutató!
Szeretettel: Tünde 💚
Ez az általános érvényű előrejelzés útmutatást adhat, ugyanakkor nem helyettesíti a személyes konzultációt. Ha úgy érzed, hogy szeretnél jobban elmélyedni az önismeretben, és többet megtudni a saját horoszkópodról, várlak szeretettel személyesen vagy online konzultációra.
Jelentkezz be a hello@balazstunde.com email címen, telefonon (+36 30 175 7172) vagy messengeren.
ha További részletek érdekelnek? Kattints IDE.
Szeretnél értesülni a legújabb bejegyzéseimről?
Iratkozz fel itt a hírlevelemre itt
Köszönet a fotókért a Canva-nak, Pixabay-nek és az Unsplash-nek.