Minden évben megosztok néhány tippet, hogyan tudjuk egyszerűen erősíteni az immunrendszerünket. Ahogy egy csatában is jó, ha erős a védelem, az őszi téli hónapokban is kiemelten fontos, hogy védekezzünk a kórokozók ellen. Az alábbiakban találtok egy 11 pontból álló listát, amiből érdemes lehet néhányat kiválasztani, alkalmazni.
1. C vitamin, D vitamin naponta
C vitmainból napi 1000-2000 mg-ot kellene bevenni, ha nem vagyunk betegek. Ha már betegek vagyunk, akkor 2-3 napig emelt szinten, napi 4-5000 mg-ot lenne érdemes szedni. Kipisiljük a felesleget, nincs gond.
Lehetőleg olyat vegyünk, ami tartalmaz valamilyen növényi kivonatot is, pl. csipkebogyót, mert úgy jobban felszívódik, mint a vegytiszta aszkorbinsav (alias C-vitamin).
Szedjünk hozzá D vitamint. Most, hogy kevesebbet süt a nap, rendkívül sokat segít az immunrendszerünknek. Persze van mindenféle, nagyon jó minőségű multivitamin készítmény is. Én azt javaslom, hogy ezek közül mindig gyógynövény kivonatot tartalmazót válasszunk.
2. Csipkebogyó tea – de nem mindegy, hogyan készítjük
HIDEG vízben kell áztatni, 1 éjszakán át. Így megmarad benne a magas C vitmain tartalom. Reggel leszűrjük, picit megmelegíthetjük, de forralni tilos, hogy a C vitamin ne bomoljon le. Lehet mézzel izesíteni, isteni finom.

+ ötlet: a felázott csipkebogyót, ha van türelmünk, passzírozuk át egy szűrőn. A masszát ízesítsük mézzel, így egy rendkívül finom kencét kapunk belőle. A gyerekek is imádni fogják, elég, ha egy nap 1-2 kiskanállal eszünk belőle.
Fontos: turmixolni nem jó. Kipróbáltam, de a magok, meg egyéb fura állagú részek miatt nem csúszik le az ember torkán…
Itt még kiemelném, hogy a csipkebogyó vízhajtó, emiatt este ne igyuk, hacsak nem akarunk a WC-re járkálni alvás helyett. (Viszont, ha felfáztál, akkor remek választás a csipkebogyó tea, tisztítja a húgyutakat. )
3. Egyéb gyógynövényteák
Számtalan gyógytea kapható, pl. kamilla, hársfa, ökörfarkkóró, bodza, ezekből egy jó egyveleget érdemes készíteni, mindegyiknek kicsit más a hatása, de mind jó meghűlés ellen.
Amit kevesen tudnak: sokkal hatásosabb, ha több gyógynövény keverékéből készítjük a teáinkat, mert felerősítik egymás hatását.
3-5 féle gyógynövényt érdemes egy teában keverni. Az eredmény: gyulladáscsökkentés, lázcsökkentés, izzadás, gyógyulás. Inni kell pár napig, napi 3x 1 bögrével. Vagy többel is, ha jól esik. Ajánlott mézzel és citrommal édesíteni, de csak akkor, ha már nem forró. (A mézet sem szabad forró teába tenni, és a citromban lévő C vitaminnak is árt.)
Megbízható, jó minőségű gyógynövény teákat például a Herbalaborban tudsz vásárolni.
4. Indiai szent bazsalikom, alias Tulsi
Ami az utóbbi évben nagyon bejött nekem, egy indiai gyógynövény, a TULSI. Magyarul: Szent Bazsalikom. Fantasztikus aromája van, minden légúti problémára jó (megfázás, köhögés, nehézlégzés, stb.), stresszoldó, immunerősítő. Többféle verzió kapható a bioboltokban, én a teáját szeretem fogyasztani, egy kis növényi tejjel lágyítva, mert elég erős íze van. (Az Everest Ayurveda gyártó teáját szoktam venni.)

De kapszulában is kapható a tulsi, több gyártó is forgalmazza. Amivel nagyon jó tapasztalataim vannak, az Ajurveda kincsei.
5. Grapefruitmag kivonat
Egy csoda. Természetes baktérium-, gomba- és vírusölő is. De csak azokat pusztítja el, amik a szervezetünk számára ártalmasak. Ilyesmire csak gyógynövények képesek: ami jó, megtartják, ami árt, kiírtják. Megelőzésképpen ajánlott szedni, de ha már betegek vagyunk, akkor is szuper a hatása. Valamint húgyúti gyulladásokra is kiváló…
Az adagolás a gyártótól függ, rendszerint megtalálható a csomagoláson. A grapefruitmag kivonat alapból nagyon keserű. Vannak azonban olyan kivonatok, amik nem keserűek, illetve találtam olyan gyártót is, aki kapszulázott formában forgalmazza. Mi áttértünk már teljesen arra. Létezik grapefruitmag kivonatot tartalmazó torokspray és orrspray is: szintén nagyon hatásosak. Ezeket mindig az Energy-től vásároljuk (A Grepofit termékcsaládot ajánlom jó szívvel.)
6. Ismét egy indiai gyógynövény, általános gyengeség leküzdésére is jó
Megint egy indiai csoda, de tényleg annyira jó. ASHWAGANDHA. Jó, tudom, nehéz megjegyezni a nevét, de érdemes! Indiai ginzeng amúgy.
Az Ashwagandha javítja a stressztűrő képességet, fokozza a szellemi és fizikai teljesítő képességet, segíti a krónikus fáradtság, az általános gyengeség leküzdését. Fokozza a szervezet ellenállóképességét.
Kell ennél jobb? (… azt hiszem ezt most gyorsan be is szerzem, mert épp nincs itthon.
)
7. Gyógygombák
Még egy személyes kedvenc: a pecsétviasz gomba. (Más néven Ganoderma.) A gyógygombák királyának is tartják
- gyulladáscsökkentő,
- antiallergén,
- nyugtató,
- vérnyomáscsökkentő és
- daganatellenes hatása miatt.
Úgy gondolják, hogy aki rendszeresen fogyasztja hosszú, egészséges életű lesz. A népi gyógyászatban leginkább a rákos betegek, a szívbetegek és a légúti gyulladásban szenvedő betegek kezelésére használják.

Én Ganodermával kevert kávét iszom, így oldom meg a bevitelt, naponta kétszer. Sokfajta létezik a neten, nekünk a Ganoexcel termékei váltak be leginkább.
8. Bélrendszer erősítése
Amire sokan nem is gondolnak: helyre kell tenni az emésztésünket is. Erősíteni egy kicsit a bélflórát. Erre többféle pre-és probiotikum létezik.
Mi a különbség a pre- és a probiotikumok között? Illetve mire jók?
A szervezetünkben rengeteg hasznos baktérium munkálkodik. Nélkülük nem élnék túl sokáig. Jó részük a bélrendszerben található. Ha betegség, vagy más ok miatt a számuk csökken, akkor legyengül az immunrendszerünk. Ezért fontos őket “jól tartani”. Nagyon leegyszerűsítve: A probiotikumokkal ilyen hasznos mikróbákat juttatunk a szervezetünkbe – az elpusztultak pótlására. A prebiotikumokkal pedig a meglévő törzseket “etetjük”.
Ami nekünk bejött, és évek óta ezt a márkát használjuk a Protexin. A márkán belül van többféle készítmény, igény/probléma/célcsoport szerint.
Ez ugyan nem gyógynövény készítmény, de azért mégiscsak ajánlom, mert jó.
9. Sókamra, sószoba, barlangterápia
Allergia, asztma, légúti fertőzések, orrdugulás, orrfolyás, nehézlégzés, torokgyulladás… ezek esetén mindig jó a sókamra/sószoba.
A különbség a kettő között, hogy a sókamra nagyon tömény porlasztott sóoldat befecskedezésével gyors és irtó hatékony. 15-20 percig kell csak bent tartózkodni egy pici helyiségben, amiben olyan sűrű a sós levegő, hogy az orrodig alig látsz. Nem is nagyon lehet mást csinálni, csak relaxálni odabent. Cserébe ütős a hatása. Azonnali megkönnyebbülést hoz. Én csak a Gellért fürdőben találkoztam vele, jó szívvel tudom ajánlani.

Ehhez képest a sószoba olyan hely, aminek a falai sótéglából vannak. Ez kevésbé hatékony, mint a sókamra, ezért lényegesen több időt kell bent tölteni. De cserébe lehet olvasni, relaxálni, zenét hallgatni, stb. Alkalmanként 50-60 percet ajánlanak. Sok helyen van Budapesten.
És…. van sós levegőjű természetes barlangunk is. Például a Szemlő-hegyi-barlang. 2020. november 11-től további intézkedésig sajnos most ZÁRVA tart, de a keddi napok kivételével egész évben nyitva. Természetes, tiszta barlanglevegője pollen és minden allergén anyagtól mentes. Egész évben állandó hőmérsékletű.
10. Rendszeres mozgás (jóga, tai chi, légzőgyakorlatok)
Ha az emberi szervezetre úgy tekintünk mint energetikai rendszerre, akkor már jobban érthető, hogy a mozgás, a légzőgyakorlatok hogyan erősítik az immunrendszert. Úgy képzelhetjük el, hogy energiavezetékek hálózzák be az egész testünket.
Energetikai szemlélettel betegség akkor keletkezik, ha az energia nem tud szabadon áramlani a testünkben. Ha valahol elakad, akkor az elakadás előtt felhalmozódik, és káros többlet alakulhat ki, ami hosszú távon betegséghez vezethet. Az elakadás utáni részen viszont energiahiányos állapot áll fenn, ami szintén betegséghez vezethet.
A keleti mozgásformák ezt szem előtt tartva úgy működnek, hogy a lehetséges energetikai blokkok oldására törekednek. Ebben a légzőgyakorlatok rendkívül hatékonyak tudnak lenni.
Például ezt az energetikai önmasszázst (meridiántornát) érdemes lenne minden nap elvégezni (leginkább a reggeli, délelőtti órákban):
11. Egy ütős kombináció, ha már érzed az első jeleket…
Nem mondom, hogy finom, de nagyon hatásos keverék, ha már érzem, hogy valami nincs teljesen rendben – eldugult az orrom, kapar a torkom, szóval megjelennek az első jelei a betegségnek.
Egy ájurvédikus kombináció: gyömbérpor, friss citromlé, méz és fekete bors. Az arányok szabadon alakíthatóak, a lényeg, hogy mind a 4 összetevő benne legyen.
+1. Aludjunk, pihenjünk sokat
Alvás, pihenés, relaxáció közben tud a szervezetünk igazán regenerálódni. Ezért fontos, hogy napi szinten is pihenjünk eleget, és heti szinten is tartsuk egyensúlyban az aktivitás/pihenés arányát.
Itt csendben megjegyezném, hogy a közösségi média felületeken való szörfözgetés sajnos nem igazán pihentető a szervezetünknek…de ha már fent vagyunk, akár tölthetjük az időt hasznosan is. Például olyan cikkeket olvashatunk, amikből tanulhatunk, és új információkkal szolgálva segíthetik a gyógyulásunkat, egészségben maradásunkat.
Egy kis odafigyeléssel, az életmódunk pici finomításával sokat tudunk tenni az egészségünkért. Tegyünk hát valamit!
Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, megköszönöm, ha megosztod a barátaiddal.
Ha szeretnél még több tippet olvasni egy természetgyógyász tollából arról, hogy őrizzük meg az egészségünket, vagy kezeljük enyhébb betegségeinket otthoni gyógymódokkal, akkor kövess a közösségi média platformokon, csatlakozz a Facebook csoportomhoz, és/vagy iratkozz fel a hírlevelemre.
Ha úgy érzed, a gyógyulásodhoz okleveles természetgyógyász szakember támogatására van szükséged, akkor keress bátran emailben vagy telefonon: tundebalazs@gmail.com vagy +3630/175-7172
Mindenkinek jó egészséget kívánok!
Szeretettel: Tündi
Köszönet a fotókért az Unsplash-nek és a Pixabay-nek.