fbpx

2020 október a Kutya hava – kínai asztrológiai előrejelzés

A kínai asztrológia szerint október 7-én az esti órákban átlépünk a Kutya havába. 11 pontban összeszedtem, hogy milyen pozitív hatásokra számíthatunk, és mikre kell figyelnünk, hogy a buktatókat megugorjuk 2020 októberében. Olvass tovább, ha jól jön egy kis útmutatás…

2020 október a Kutya hava

Azzal a jó hírrel kezdem, hogy nyugalmasabb hónapnak nézünk elébe, mint amilyen a szeptember volt. Sokaknak az érzelmi, romantikus kapcsolatok terén hozott nagy kihívásokat az előző hónap, most kissé lecsendesednek az érzelmeink. Aminek a felszínre kellett kerülnie szeptemberben, az már megtörtént.
Október bár enyhébb lesz, azért egy-két kihívásra most is számíthatunk.

1. Továbbra is álljunk ki magunkért

Elsősorban az otthonunk, a munkánk és az anyagi javak területén kell most résen lennünk, hogy ne szaladjunk bele olyan dolgokba, amiket valójában nem akarunk, vagy nem mi akarunk. A sodródási hajlam sokkalta gyengébb lesz, mint eddig, de azért ne hagyjuk magunkat.

2. Legyünk őszinték – mindenkinek könnyebb lesz

Megeshet, hogy kedvességből, vagy konfliktuskerülésből inkább ráhagynánk a másikra a dolgot, ez azonban nem lesz kifizetődő. Minél inkább engedünk, annál inkább vérszemet kap a másik oldal. Könnyebb már az elején meghúzni a határokat. A feladat kísértetiesen hasonlít a szeptemberire, de sokkalta enyhébb formában fog jelentkezni.

Ha viszont próbálunk csúsztatni, kitérőket, kiskapukat keresni a “nem”-et mondáshoz – nos az most nem fog működni. A lebukás ebben a hónapban szinte garantált.

Október hónap egyértelmű üzenete mindannyiunk számára, hogy merjük felvállalni szemtől szembe, őszintén, hogy mi az, ami nem tetszik. Mi az, amit szeretnénk. Mi a valódi oka annak, ha nemet mondunk valamire.

Lehet szépítgetni, de nem érdemes.

3. Tapintat

És itt egy csavar jön a történetbe: úgy őszintének lenni, hogy nem bántjuk meg a másikat.
Valljuk be, mi sem szeretjük az ilyen kezdetű mondatokat:
“- Az a Te nagy bajod, hogy…!”
“- Azt kellene csinálnod, hogy…!” és folytathatnám a sort.
Az senkinek nem esik jól, ha a képébe vágom az “igazságot”.

Ehelyett inkább magunkra koncentráljunk: hogy nekünk milyen érzéseink vannak, melyik az, amelyik zavar, vagy milyen igényünk, szükségletünk nem elégül ki?

Ha megtanulunk így fogalmazni, akkor anélkül tudunk őszinték lenni, hogy a másikat megbántanánk. Ha ebben a témában szeretnél elmélyedni, akkor jó szívvel ajánlom Marshall B. Rosenberg A szavak ablakok vagy falak című könyvét. Vagy videóit a Youtube-on.

4. Önismereti munka, meditáció

Ahhoz, hogy meg tudjuk fogalmazni az érzéseinket, szükségleteinket, bizony önismeretre van szükség. A jó hír, hogy ha nem olyan környezeteben nőttünk fel, ahol így kommunikáltak a családtagok, akkor felnőtt fejjel is meg tudjuk tanulni. A hónap energiája segíti az önismereti munkát, könnyebben megtaláljuk az a formát, ami nekünk “fekszik”, és segítséget nyújt. Ilyen lehet a pszichoterápia, a kineziológia, önismereti csoportok és tréningek, vagy akár az asztrológia is.

Meditáció, relaxáció, önismeret
Meditáció, relaxáció, önismeret

A meditáció is önmagunkban való elmélyüléssel jár. Amikor elcsendesedünk olyan dolgok “ugorhatnak” be, amiket a hétköznapok normál zajában meg sem hallanánk.

5. Megérzések, titkok, megoldások

Felerősödik a fejünkben “kis hang”, ami valójában az intuíciónk. Csak annyi dolgunk van, hogy hallgassunk rá! Leginkább azzal tudunk magunknak ártani, ha mellőzzük, amit a megérzéseink sugallanak.

Felszínre kerülhetnek elfojtott titkaink, régi gondolatmintáink vagy viselkedésmintáink. Ha olyasmi kerül felszínre, ami megnehezítette az életünket, akkor lehetőséget kapunk rá, hogy megváltoztassuk őket. Némelyik gyorsan megy, némelyikhez idő kell.

A Bach virágterápiából a 7-es, a Vadgesztenyerügy eszenciája, segít nekünk tanulni a hibáinkból, hogy ne kövessük el újra meg újra ugyanazt.

6. Egészség – alternatív gyógymódok

Ha vannak egészségügyi problémáink, vagy gyenge pontjaink, betegséghajlamaink, akkor tegyünk megelőző lépéseket. Az előző pontban említett “kis hang” pontosan megsúgja nekünk, hogy mely területen kellene jobban odafigyelnünk.

Olvassunk utána a problémáinknak, de azért figyeljünk arra, hogy hiteles forrásból informálódjunk. A betegségeket könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Ha megértjük, hogy mit üzen a testünk, akkor a betegségek nem alakulnak ki. Ha már kialakultak, akkor törekedjünk az egyensúlyunk helyreállítására, hogy a test öngyógyító erői beindulhassanak.
Természetesen vannak olyan súlyosságú esetek, amikor orvosi beavatkozás szükséges, ha úgy érezzük, hagyjuk az öngyógyító praktikákat, és forduljunk szakemberhez.

7. Lelkesedés – kiégés?

Óriási energialöketet kapunk, hogy a kedvelt dolgainkkal haladjunk. Amit szeretünk, abba most éjjel-nappal hajlamosak lehetünk belemerülni, belefeledkezni.
Ugyanakkor ezek az energiatartalékok végletesek! Figyeljünk magunkra, és adjuk meg a testünknek a szükséges tápanyagokat, mozgást és pihenést. Ezek alapvető dolgok egészségünk hosszú távú megőrzéséhez.

Aki nem lobban lángra, az sosem ég ki
Aki nem lobban lángra, az sosem ég ki

Pál Feri atya egyik könyvében olvastam, hogy a kiégés (burn-out) veszélyének csak azok vannak kitéve, akiknek a szenvedélyük a munkájuk. Ha hosszú távon, fenntartható módon szeretnénk azt csinálni, amit szeretünk, akkor meg kell határoznunk bizonyos minimumokat a pihenésre.

Ez egyénenként igen eltérő lehet, de a napi 7-8 óra alvás javasolt mindenkinek, vagy a heti 2 pihenőnap. Erről a témáról még fogok írni bővebben egy későbbi bejegyzésben, ha érdekel figyeld a blogomat, vagy ha biztosan szeretnél értesülni amikor kijön, akár fel is iratkozhatsz a hírlevelemre.

8. Rutinjaink – személyiségünk formálói

Talán nem is gondolnánk, hogy személyiségünket mennyire meghatározzák a rendszeres tevékenységeink. A saját felelősségünk, hogy mi az, amit napi/heti/havi rutinná alakítunk. Vannak egészséges szokásaink, és vannak egészségtelenek.

Valójában ami gondot szokott okozni, az a két szélsőség esete: ha valamit teljesen mellőzünk vagy túlzásba viszünk. Például a jógagyakorlatok közül is vannak olyanok, amiket túlzásba víve egészségügyi problémákat okoznak. És vannak olyan “káros” kis szokásaink, amik néha-néha beleférnek még ez egészséges életmód fogalmába is.

Szabad kezünk van abban, hogy a szokásainkat formáljuk, vagy akár át is alakítsuk azt, aminek rabjai vagyunk, de nem szolgál minket. Az addikciók széles palettán mozognak, és súlyosságuk is különböző. Ha saját magunk nem tudunk megszabadulni valamely szokásunktól, ami árt nekünk, bátran kérjünk segítséget. A természetgyógyászatnak számos ága van, amely támogatni tudja törekvéseinket (pl. talpreflexológia, fülakupunktúra, biorezonancia, Bach virágterápia, jóga, stb.) Bátran kísérletezz, nézz utána, mi az, ami Számodra szimpatikus, illetve ki az, akiben megbízol, és el tudod fogadni a tanácsait, segítségét.

Az is lehet az ehavi program, hogy felveszel egy új szokást, amiről tudod, hogy jót tenne Neked. Például minden nap mozogsz 10 percet. Vagy heti háromszor kimész a természetbe. Bármi, amitől úgy érzed, hogy jobban éreznéd Magad.
Megoszlanak a kutatások, hogy egy új szokás beépítéséhez hány nap kell. 21-31 nap körül van a legnagyobb konszenzus. Miért is ne kezdhetnéd el most, amikor ez amúgy is támogatott?

9. Optimizmus, derű, vidámság

Mintha a Nap folyamatosan sütne ránk, egyfajta optimizmus, derű lehet úrrá rajtunk. Ha történik is valami kellemetlenség most könnyebben felállunk, “leporoljuk magunkat” és vidáman haladunk tovább.
A sértődéseinket nem őrizgetjük, kimondjuk, hogy mi zavar: ami a szívünkön, az a szánkon. Picit visszautalnék a 3. pontra, a tapintatosságra, mert azt fontos lenne gyakorolni.

10. Nyitottság, barátságosság

Ahogy a Nap sem tesz különbséget és egyformán süt mindenkire, ugyanúgy most mi is nyitottabbak, kedvesebbek leszünk minden érző lénnyel.

11. Egy kicsi dicséret mindenkinek kell!

Nincs olyan ember, akinek ne esne jól, ha kap egy jó szót, egy őszinte dicséretet. Nekünk is jól fog esni ebben a hónapban, és legyünk mi is bőkezűek vele. Sokkal jobb lesz a világ ha észrevesszük benne az apró szépségeket, örömöket, és kedvesen szóvá is tesszük őket.

Gondoljunk bele, mekkora motivációt tud adni, ha biztatnak bennünket. Bíztassunk mi is másokat. Egy jó szó nem kerül semmibe, és mégis világokat tudunk megváltoztatni általa.

+1. Lazítani…próbálj meg lazítani

Ahogy írtam, hajlamosak lehetünk túlzásokba esni, lelkesedésünkben elfelejteni pihenni, enni vagy inni... had ne mondjam, hogy velem hányszor esik meg írás közben, hogy elrepül az idő, észre sem veszem, és a szükségleteimről megfeledkezem. Segít, ha megtanulunk tudatosan odafigyelni az időbeosztásra, és amikor pihenőidő van, akkor ténylegesen el tudunk lazulni.

Ha feszesebb napjaink vannak, akkor segíthet, ha nap közben is 5 percre félrevonulunk, és kikapcsolunk, csak befelé fordulunk. Ezek az apró pihenők meglepően hatékonyak tudnak lenni, főleg, ha többször csináljuk őket – egyre könnyebb lesz kikapcsolni. Ehhez készítettem egy 5 perces és 2 perces hanganyagot, ha van kedvetek próbáljátok ki valamelyiket, itt megtaláljátok:

Ha időnk engedi menjünk el egy egy jó masszázsra, ami nem csak a testet-lelket kényezteti, hanem az immunrendszerünket is erősíti.

Lazítani, próbálj meg lazítani
Lazítani, próbálj meg lazítani

Nem tudom örök kedvencünket, Hofi Gézát, kihagyni ebből az előrejelzésből, mert a dala annyira illik ehhez a hónaphoz, hogy ha semmi mást nem fogadsz meg a tanácsaimból, csak ezt a nótát hallgatod, már az is megérte! 😉

Ha szívesen meg is hallgatnád az előrejelzést, a következő Youtube videón megteheted:

Kellemes és vidám őszi napokat kívánok mindenkinek!

Szeretettel: Tünde

*******************************************
Ez az általános érvényű előrejelzés útmutatást adhat, de nem helyettesíti a személyes konzultációt. Ha úgy érzed, hogy szeretnél jobban elmélyedni az önismeretben, és többet megtudni a saját horoszkópodról, várlak szeretettel személyesen vagy online konzultációra!

Hogyan zajlik a konzultáció? Arról pedig bővebben itt olvashatsz: https://balazstunde.com/hogyan-zajlik-egy-konzultacio/

Elérhetőségeim:
Facebookon: https://www.facebook.com/BalazsTundeAsztrologus/
Email: tundebalazs@gmail.com
Tel: +36 30 175 7172

Keress bátran!
Szeretettel: Tünde

Köszönet a fotókért a Pixabay-nek és az Unsplash-nek.

%d bloggers like this:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close