A kínai asztrológia szerint szeptember 7-én átlépünk a Kakas havába. Lágyabb, finomabb energiák érkeznek felénk, de azért jó ha résen leszünk, mert akad egy-két buktató is…

Célkövetés – többet ésszel, mint erővel
Ahogy a múlt hónapban is törekedtünk céljaink felé, ugyanúgy a szeptember is erről fog szólni. Mégis merőben más eszközöket támogat. Míg augusztusban a határozott konfrontáció volt a nyerő stratégia, addig szeptemberben a stratégia alkotás, csendes kivárás és alkalmazkodás lesz az. Céljaink elérése érdekében most tudunk várni, vagy ha arra van szükség megkerüljük az elénk kerülő akadályokat.
Mindezt támogatni fogja, hogy könnyebben megtaláljuk az alkalmas szavakat. Ha mondandónkat szépen tálaljuk, a másik fél támogatását könnyedén meg tudjuk nyerni vele.

Itt az idő, hogy kiálljunk Magunkért!
Az alkalmazkodással azonban jó ha vigyázunk! Legyünk tisztában saját határainkkal, és csak addig engedjük a dolgokat, ameddig számunkra is komfortos. A hónap erőteljes tanítása ugyanis, hogy tanuljunk meg kiállni Magunkért.
Előfordulhat, hogy egyszer csak olyan helyzetben találjuk magunkat, ami eléggé kellemetlen, esetleg még méltatlan is hozzánk. Mindenképpen lépjünk fel a saját érdekünkben, vegyük számításba, hogy mi az, amibe többé nem szeretnénk belesodródni. Ha ugyanis nem tesszük meg, az élet még keményebb szituációkba fog keverni. A hónap egyértelmű tanítása, hogy álljunk ki magunkért. Ugyanakkor nem a hangos szóváltás, vagy a szakítás, felmondás a megoldás.
Korrekt, higgadt módon fejezzük ki, hogy
- hogyan érezzük magunkat az adott szituációban (az érzésekkel nem lehet vitatkozni)
- mi az, amit szeretnénk
- mi az, amit nem szeretnénk.
Ehhez persze szükséges, hogy időben észrevegyük, ha a dolgok kezdenek kedvezőtlen irányba haladni. Tapasztalataim szerint minél előbb megállítjuk a folyamatot, annál könnyebb nemet mondani.
Még egy pici trükköt is elárulok Nektek, hogy könnyebb legyen.
A módszer neve: INA. Ez a kifejezendő információk sorrendjére utal.
- Indoklás
- Nem
- Alternatíva
Tehát ha egy találkozóra hívnak, és nem érek rá, de nem szeretném megbántani a másikat, a következőképpen érdemes válaszolni:
“Sajnos abban az időpontban a fogorvosnál leszek éppen, így nem tudok ott lenni. Mit szólnál helyette a pénteki naphoz. Jó lehet az Neked?”
Ha ugyanis azzal indítunk, hogy “Nem érek rá…” akkor lehet, hogy a másik lezárul, meg sem hallva az indokaimat.

Szóval, ha kiálltam magamért, a másik félnek két opciója marad:
– vagy tiszteletben tartva a szempontjaimat változtat a viselkedésén
– vagy a kapcsolat leépül. Ebben az esetben se aggódjunk, mert új lehetőség érkezik helyette.
Ha megtesszük, amit megkövetelnek a csillagok, megerősödve, önbizalommal telve kerülünk ki a kellemetlen helyzetekből.
Egészség
Érzékeny téma. Veszélyeztetett területek: húgyúti szervek, nemi-ivarszervek és légzőszervek. Sajnos, ha hosszú távon nem állunk ki magunkért az egészségügyi problémákhoz vezethet. Eleinte jellemzően enyhébb formában jelentkeznek, mint felfázás, stb… ha azonban nem lépünk a saját ügyünkben akkor később daganatos betegségek is felléphetnek.
Egy valami fontos: tudd, hogy soha nem késő! Bármikor megteheted a szükséges lépést, saját Magad, a saját egészséged érdekében! Az orvosi kezelést természetesen nem helyettesíti, de a gyógyulás esélyeit nagyban támogatja.
Szépség, különlegesség, elegancia
Míg az előző hónap a hatékonyságról, egyszerű és praktikus megoldásokról szólt, ebben a hónapban előtérbe kerül a szépség, különlegesség iránti vágyunk. Most hajlandóak vagyunk kicsit több időt szentelni az otthonunk, környezetünk és önmagunk szépítésére. Lehet, hogy ebben a hónapban többször látogatunk majd el a fodrászhoz, kozmetikushoz. Sőt, ha fogyókúrába kezdenél, a hónap energiája támogatni fogja.
Esetleg a munkában kap nagyobb hangsúlyt az elegancia. A belső értékeket tekintve újszerű, kreatív alkotások születhetnek, különleges megoldások rég fennálló problémákra.
Hiúság helyett alázat – próbálj a háttrében maradni!
Főleg a munkahelyi dolgokra lesz érvényes, hogy habár szeretnéd megcsillantani hozzáértésedet és szaktudásodat, valahogy nem kapsz rá lehetőséget.
Ebben a hónapban könnyebben boldogulsz, ha megpróbálsz a háttérben maradni, és onnan irányítani a dolgokat. Hidd el, menni fog!
Halogatás
Halogatás, az utolsó pillanatig. Ismerős? Sajnos a hónap egy olyan fajta energiát hoz magával, hogy nehezen kezdjük el a dolgainkat, tologatjuk, ameddig csak lehet.
Megoldás?
Tisztában lenni ezzel a tendenciával, és tervezés. Ütemezzük be a fontos feladatokat a naptárba, majd tartsuk is magunkat hozzá.
A Bach virágeszenciák közül a Gyertyán a halogatás ellenszere.
Nyugalom, béke, kiegyensúlyozottság
Harmónia, béke, kiegyensúlyozottság – ezekben is részünk lesz. Könnyebben megy az elcsendesedés, aki meditációs gyakorlatokra adja a fejét most azt tapasztalhatja, hogy könnyebb megvalósítani a gondolatok csendjét.
Emberi kapcsolatok
Kapcsolataik ápolása is terítékre kerül. Legyen szó akár rokoni kapcsolatokról, akár baráti vagy szerelmes kapcsolatokról, ez a hónap támogatja az emberi kapcsolatok kialakulását, és fejlődését. Több időt szánunk a szeretteinkkel való kapcsolattartásra.
Az előrejelzést bővebben kifejtve, videós formában itt tekintheted meg: https://youtu.be/Mj1cIl0FxLQ
Kellemes őszi napokat kívánok mindenkinek!
Szeretettel: Tünde
*******************************************
Ez az általános érvényű előrejelzés útmutatást adhat, de nem helyettesíti a személyes konzultációt. Ha úgy érzed, hogy szeretnél jobban elmélyedni az önismeretben, és többet megtudni a saját horoszkópodról, várlak szeretettel egy személyes vagy online konzultációra!
Hogyan zajlik a konzultáció? Arról pedig bővebben itt olvashatsz: https://balazstunde.com/hogyan-zajlik-egy-konzultacio/
Elérhetőségeim:
Facebookon: https://www.facebook.com/BalazsTundeAsztrologus/
Email: tundebalazs@gmail.com
Tel: +36 30 175 7172
Keress bátran!
Szeretettel: Tünde
Köszönet a fotókért a Pixabay-nek és az Unplash-nek.